Otthon maradni

Otthon maradni

2020 más mint amire számítottunk. 2020 számomra egy fenséges évszám, rengeteg helyről lehetett hallani, hogy majd 2020-ban ez lesz, meg az lesz. Például Széchényi 2020 és az új évtized első kérdése nekem az volt "mi lesz a Széchenyi 2020 után?". A választ a honvédségi buszok átadója után kaptam meg Zrinyi 2026. 

És őszintén, nagyon jól is kezdődött. Január második hetében már utazhattunk az új Mercedes buszokon, Februárban egy sofőrrel lettem nagyon jóba. Az évek alatt sikerült levetkőzzem a zárkózottságomat és a fotózás miatt egyre többször mentem el otthonról és ez 2020 elejére teljesedett ki.

Az új Mercedes buszok még bőven a vírus előtt jöttek.

Azonban felütötte fejét a Koronavírus, amire manapság COVID-19-ként hivatkoznak, viszont nekem nem tetszik ez a név, ezért maradok a Koronavírus szavunknál. Erről már 2019 utolsó heteiben is lehetett hallani és érdekes vissza gondolni azokra az időkre, de ezt később kifejtem. Szóval decemberben már tudtunk róla, azonban csak Márciusban ért ide. Hirtelen is meg nem is, de a következménye az volt, hogy otthon kellett maradni. 

Mikor az egész vírus fel ütötte fejét én azon táborba tartoztam, akik hülyeségnek tartották ezt a pánikot. Ez természetesen megváltozott, de csak részben. Ugyanis a pánikozást még mindig hülyeségnek tartom, csak az okát veszem komolyan. Március első napjaiban még buszoztam, kihasználtam, hogy a bérlet plusz 5 napig tart, azonban 6-án jött számomra az első csapás.

Nem mehetek buszozni!

Az intelligens utastájékoztató oszlopok is az óvatosságra intettek. 

A buszozás az életem. Felfedezni a várost, az általam legkedvesebbeknek tartott jószágokkal... és ez nincs. De ekkor még volt iskola és biciklivel is elmehettem, de eléggé demotivált voltam. Talán még 1 hétig mentünk suliba, mikor egyik péntek este elmondták, hogy nem lesz suli. Mikor hallottam, hogy Kínában nincs, próbáltam bele gondolni, hogy milyen lehet, de nem sikerült. Ez egy olyan dolog, ami soha nem volt, filmeken, sorozatokban lehetett hallani ilyenről, na de ki gondolta volna, lesz ilyen az életünkben? Én biztosan nem. 

Az először arra gondoltam, hogy lehúzhatom a rolót, vége a fotózásnak. Persze kíváncsi voltam hogyan oldják meg a digitális sulit, eléggé szkeptikus voltam vele. Visszatérve a fotózásra, célom volt dokumentálni az eseményeket, de nem tudtam, hogy a panellakásból hogy oldom meg.
Körülbelül 2 hetet ültem otthon. Kegyetlen volt. Pont akkor szoktam rá a mászkálásra, akkor voltam a csúcson. Nem tudtam mit kezdjek magammal. A vírus alatt

2-szer rendeztem át a szobám, 3-szor mostam ablakot és számtalanszor porszívóztam!

Olykor-olykor fertőtlenítették a buszmegállókat.

Hozzá kell tegyem, szerintem nem vagyok nagyon rendetlen, de ez nálam is rengeteg. Első hetekben unatkoztam és telefonálgattam ismerősökkel. 

Megismerkedtem egy remek szegedi sráccal az Instagramon, akivel még mindig órákat tudok beszélni. Ha 1 valamit kellene megköszönnöm a vírusnak, akkor ez lenne. 

Az igazság az, hogy pár éve mindig otthon ültem és tudtam, hogy azt az énemet kellett előhoznom, hogy kibírjam. Ezt azzal értem el, hogy visszagondoltam az akkori életemre, hogyan gondolkodtam, mit csináltam és hogyan. Kb. a 7-es énemet hoztam vissza, aki egész nap telefonozott, de azért csinált egyebet is. Folytattam a makettjeimet, beszélgettem. Összességében Március végére már jobban voltam.

Megdőlt az az elméletem, miszerint nem fotózhatok, ugyanis 2 hetente elmentem egy nagy bicikli túrára, ahol kedvem szerint fotózgattam, de 1 dolgot megjegyeztem

Az egyik legkedvesebb projektem volt az Audis buszok lefotózása.

Maszkban kegyetlen biciklizni!

Kiüresedtek  az autópályák.

Ugyanis a levegőt normál esetben kapunk, de biciklivel, szapora lélegzet vétellel már kérdéses. Egyszer elmentem szakadó esőben és nagyon jó érzés volt az ázott maszk az arcomon. De ez lényegtelen amellett, hogy sikerült dokumentálnom az eseményeket. Kordon, tájékoztatók.

Kérdéses volt a buszfotózás, de a szegedi ismerőstől vettem ihletet és pályaudvarok helyett az utcán fotózok buszt. Megtanultam igazán hangulatos és talán az átlag ember számára is élvezhető buszos képeket lőnöm. 

Ez a 2 hetes ciklus Május elejéig tartott, ugyanis Május 3-ra mondták a csúcsot és utána már oldozták fel a korlátozásokat. Ez engem meglepett, azt hittem adnak még türelmi időt, de nem. Én azért 1 hetet még maradtam, majd nem bírtam tovább és egyre gyakrabban indultam útnak. Május végén úgy néz ki, hogy heti többször is elmegyek biciklis túrákra és egyre hosszabbak. A napokban akár 4 órát is eltekerek. Voltam Szitásdombon, Audi-gyárnál, Szentivánono és Győrújbaráton is. Újra visszajött a régi szerelem a bicikli iránt. 

A barátokkal hetente azért beszéltem, de nem voltam nagyon aktív beszélgető partner. Nem tudtam volna miről beszélni, ezért csak ritkábban beszélgettem. Sajnos normál esetben is szokásom ez a beszélgetés megvonás, vannak olyan időszakjaim, mikor nem kívánok egy beszélgetést se. Sajnos ez az én hülyeségem, amin jó lenne valamennyire változtatni. 

A digitális oktatás nem lett a barátom!

Otthoni tanuláshoz a kellékek.

Szeretem én a digitális termékeket, igyekszek maximálisan kihasználni, de ez az oktatási forma nem győzött meg. Technikai probléma nem is nagyon volt, és csak 1 tantárgy volt, aminél soknak éreztem a feladatot, de én nagyon lusta ember vagyok. Ha nincs meg a megfelelő motiváció vagy közösség, akkor pofátlanul nehezen állok neki a dolgoknak. Ezzel meggyűlt a bajom. Összességében sikerült határidőre megcsinálni a dolgokat, de voltak csúszások, amit nehezen hoztam vissza. A monotonitás, a motiválatlanság és a hangulat hiánya miatt nem győzött meg. Mindig azt mondtam

"Ha holnap suliba kell menni, gondolkodás nélkül, elsőként rohannék oda."

Persze, ezt a kérdéskört át kell gondoljam akkor, mikor újra suliban leszünk. Van egy olyan érzésem, hogy mégse fogok úgy vissza gondolni erre, hogy nagyon vészes volt. De hát ilyen az ember, nem tud a a jelenben élni, nem tudja elfogadni azt és mindig más kell. Utópisztikus jövő vagy a biztonságos múlt.

A média volt az amire a mai napig nagyon haragszok. Felháborítónak tartom, milyen ámokfutást végeztek. Biztos vagyok benne, hogy nem lett volna ekkora pánik, ha realistábban kezelik a helyzetet. Az állandó kattintás vadász cím, a halálesetek előtérbe hozása, a gyógyulások elhallgatás kivívta őszinte utálatomat a hírportálok ellen. Egész nap otthon ültem, bosszúsan, ki kívánta még a pánikkeltést? Azt mondom lehetett volna ennél emberibben kezelni az egészet. 

Milyen visszagondolni? Az elején már utaltam erre. Teljesen más volt a valóságban, mint az elképzelések. Mikor Februárban már maszk felvásárlást tartottak vagy pékségnyi élelmet halmoztak fel, úgy tűnhetett, hogy világvége lesz, ehhez képest viszonylag békésen vészeltük át (az én környeztem). Hozzá lehetett szokni és durva lesz erre visszagondolni.

 

Szerencsére ennek már vége.

Köszönöm a figyelmet!

A képek sajátok!